Author Archives: Sportcsarnok

CSP_6080

Horváth Attila vezetőedző véleménye a felnőtt csapat hétvégi játékáról.

Nagy reményekkel vártuk az Orosháza csapatát, hiszen jó sorozatot produkál felnőtt csapatunk és ezt nem szerették volna megszakítani.

Horváth Attila értékelése a mérkőzésről:  Orosháza játékstílusa miatt nehéz mérkőzésre számíthattunk. A meccsbe nagyon jól kezdtük, remek védekezésből könnyű lerohanás gólokat tudtunk lőni. Nagy iramot diktáltunk amit a vendég csapat nem tudott tartani. Ahogy szoktuk, a meccset nehézzé tettük a végére, sok technikai hibával, könnyelműségekkel tarkítva. Összességében elégedett vagyok a csapat teljesítményével, főleg az elejével. Amit kértem a kezdésnél azt maximálisan megcsináltuk és az elégnek bizonyult a mérkőzés megnyeréséhez. Gratulálok a csapatnak, nem csak a mostani mérkőzéshez, hanem az eddigi nyújtott teljesítményéhez is.

CYEB Budakalász – Orosházi FKSE-LINAMAR

29 – 26 (15-11)

Csapat: Tamási Zsolt, Váczi Dániel, Boros Tamás, NAGY BENCE 9,  ALEXANDER SEMIKOV 5, Rédai Krisztián, Bohács Sándor 3,KONCZ ANDRÁS 6, Mazák Martin, Roberto Parrondo 2, Tóth Ádám 1, Michal Holdos, Dr.CZINA JÓZSEF , Sutka Norbert, Józsa Máté 1, Fekete Dávid 1

 

CYEB Budakalász - Cegléd

Horváth Attila a Cegléd elleni mérkőzést értékelte.

“Szenzációs mérkőzést játszottunk ismét. Nagy csatára számítottunk, és a végére azzá is tettük. Az első félidőben még tudták tartani magukat a mi hibáinkból, de a második félidő első felében remek játékkal tetemes 8 gólos előnyt szereztünk. Jó védekezésünknek köszönhetően gyors gólokat tudtunk lőni és a végjátékba úgy mentünk bele, hogy kis izgalmat szerezve a nagy számban megjelent szurkolóinknak 3 góllal végül magabiztosan nyertünk. Megérdemelt, nagyon fontos 2 pontot vihettünk haza a Cegléd otthonából.” – nyilatkozta, Horváth Attila, vezetőedző.

Ceglédi KKSE -CYEB Budakalász

25 – 28 (14-15)

 

Csapat: TAMÁSI ZSOLT 1, Váczi Dániel, Boros Tamás, NAGY BENCE 4,  Alexander Semikov 2, Rédai Krisztián, BOHÁCS SÁNDOR 5,KONCZ ANDRÁS 3, MAZÁK MARTIN 4, ROBERTO PARRONDO 6, Tóth Ádám 1, Michal Holdos, Dr.CZINA JÓZSEF 1, Sutka Norbert, JÓZSA MÁTÉ 2

SZKC logo_updated-2

Horváth Attila a Gyöngyös elleni mérkőzésről nyilatkozott.

A második forduló első hazai mérkőzésén a nagyszerű játékosokból álló Gyöngyös csapatát fogadtuk.

“Nehéz mérkőzésre számítottunk ami be is igazolódott. Végig nagy csata volt, fej- fej mellett haladtak a csapatok, kiegyenlített volt a játék. Első félidő első felében a vendég csapat vezetett, védekezésben taktikát váltottunk és ennek eredményeként megfordítottuk az állást. A félidőt 2 gólos előnnyel zártuk. A 2. játékrész pont fordítva történt. Támadásunk kicsit döcögött, ezt kihasználva az ellenfél átvette a vezetést. A végjátékban fel tudtunk zárkózni, kicsit összeszedettebbek lettünk és nagy csatában 1 góllal felül múltuk a Gyöngyös csapatát. Remek, jó iramú mérkőzést láthattak a nagy számban megjelent hazai és vendég szurkolók.” – Horváth Attila, vezetőedző.

CYEB Budakalász – B. BRAUN Gyöngyös

25 – 24 (14-12)

Csapat: TAMÁSI ZSOLT, Váczi Dániel, Boros Tamás, NAGY BENCE 7,  Alexander Semikov, Rédai Krisztián, Bohács Sándor 2,KONCZ ANDRÁS 10, Mazák Martin, ROBERTO PARRONDO 3, TÓTH ÁDÁM 1, Michal Holdos, Dr.CZINA JÓZSEF, Sutka Norbert, JÓZSA MÁTÉ 2 

SZKC logo_updated-2

Hétvégi hírek, eredmények.

Szombaton hazai pályán fogadtunk a Gyöngyös csapatát.

Felnőtt

CYEB Budakalász – B. BRAUN Gyöngyös

25 – 24 (14-12)

Ifjúsági

CYEB Budakalász – B. BRAUN Gyöngyös

33 – 25 (17-8)

U14-es csapatunk Veszprémben játszotta a soron következő fordulóját.

U14

Győri FKKA 1. – CYEB Budakalász U14

29 – 18 (14-9)

CYEB Budakalász U14  Tatai AC

21 – 24 (12 – 14)

U23-as csapatunk az NBII Déli csoportjában a Pilisvörösvári csapat ellen játszott.

U23

Pilisvörösvári KSK – CYEB Budakalász

26 – 22 (13 – 6)

16682038_10211814687020855_1295599836093591082_n

Omegawave képzés – a Budakalászi Sportcsarnokban a CYEB Budakalász Férfi Kézilabda csapatának felnőtt edzőivel.

16682038_10211814687020855_1295599836093591082_n

“Egy olyan program indult ma útjára, amelyet a legmerészebb terveinkben sem gondoltunk volna, hogy belátható időn belül lehetőségünk lesz rá hogy összehozzuk nyilatkozta Radványi Levente, Kaatsu specialista.
A friss feljutó, NB1-es CYEB Budakalász Férfi Kézilabda csapata egy szponzorációs együttműködés révén, a hazai kézilabda alakulatok közül elsőként kapott használatra egy komplett Omegawave Coach edzésdiagnosztikai rendszert. A képet a mai edzői képzésen készítette Csíky Ferenc barátom, aki pedig SMR ügyben segíti rendszeresen a srácok munkáját.
Ezt a rendszert használja például a Dárdai Pali vezette Hertha BSC is és még számos top csapat.
Rendkívüli lehetőséget kaptak a gárda sportolói és vezetői a kezükbe. Biztos vagyok benne, hogy ugyanúgy meg is fogják ragadni, mint minden olyan tényezőt, ami versenytársaikkal szemben előnyt jelenthet a felkészülésben és a pályán egyaránt.
Hajrá Kalász!!!”


“A siker és az eredményesség kulcsa a sportoló maga. Ha nem tudjuk, hogy éppen milyen állapotban van, kétséges, hogy az edzés meghozza a várt eredményt.
Mindez igaz valamennyi hobbisportolóra is.
Az Omegawave segítségével ez az állapot abszolút mérhető, követhető. Sőt a rendszer ennél sokkal többre képes.. Megmutatja, hogy mit érdemes az adott helyzetben fejleszteni, milyen terhelés adható.
Egészen biztos, hogy alapos felkészülés és a kellő tapasztalatok megszerzése után az Omegawave kiemelkedő helyet kap a TestStúdió medical fitness szolgáltatásainak körében
.” – Csiky Ferenc, SMR szakértő.

Radics Andris, teremvezető Instruktor is részt vett a képzésen, aki szintén naponta segíti a felnőtt játékosok felkészülését, a következő gondolatokat osztotta meg oldalán:

“A CYEB Budakalász NB. I. es ffi kézilabdacsapata mától ezt a rendszert használja a sportolók monitorozására. Mire is szolgál ez az eszköz? Csak néhány dolog:
mérhető vele a sportoló idegrendszeri állapota, megmutatja, hogy adott pillanatban mely fizikai minőségek edzhetők (erő, gyorsaság és robbanékonyság, állóképesség, koordináció és készség), ezáltal következtetni tudunk az előző edzés hatékonyságára illetve módosítani tudjuk az aznapi edzéstervet annak érdekében, hogy annak pozitív hatása legyen a sportolóra. Az eszköz segítségével a
sérülések és a túledzés elkerülhető, illetve a kezdődő túledzés – igen, ezt is képes mérni az eszköz – kezelhető vele, méghozzá pontos, működő protokollokkal. Elképesztő. És ez csak néhány dolog. Élsportban KÖTELEZŐ a használata, és annak is ajánlott, aki alacsonyabb adaptációs költséggel szeretné elérni edzéscéljait.”

Bízunk benne, hogy a kézilabdás fiúk teljesítménye ettől a módszertől még jobb lesz!16682038_10211814687020855_1295599836093591082_n

Kaatsu képzés 2.

Kaatsu trainer képzés

Ma éppen Kaatsu specialista képzést tart Lakatos Péter az 360GYM Omszk Park-ban, a Budakalászi Sportcsarnokban.
“Hogy hogy nem ismét elbújt egy CYEB Budakalász kézilabda edző és egy futball top csapat erőnléti edző a képen a KravMaga és StrongFirst instruktorok között.” – írta ki oldalára Radványi Levente, kaatsu specialista.

Kaatsu képzés 1. Kaatsu képzés

1 2 3 4 6