CSP_6080

Horváth Attila vezetőedző véleménye a felnőtt csapat hétvégi játékáról.

Nagy reményekkel vártuk az Orosháza csapatát, hiszen jó sorozatot produkál felnőtt csapatunk és ezt nem szerették volna megszakítani.

Horváth Attila értékelése a mérkőzésről:  Orosháza játékstílusa miatt nehéz mérkőzésre számíthattunk. A meccsbe nagyon jól kezdtük, remek védekezésből könnyű lerohanás gólokat tudtunk lőni. Nagy iramot diktáltunk amit a vendég csapat nem tudott tartani. Ahogy szoktuk, a meccset nehézzé tettük a végére, sok technikai hibával, könnyelműségekkel tarkítva. Összességében elégedett vagyok a csapat teljesítményével, főleg az elejével. Amit kértem a kezdésnél azt maximálisan megcsináltuk és az elégnek bizonyult a mérkőzés megnyeréséhez. Gratulálok a csapatnak, nem csak a mostani mérkőzéshez, hanem az eddigi nyújtott teljesítményéhez is.

CYEB Budakalász – Orosházi FKSE-LINAMAR

29 – 26 (15-11)

Csapat: Tamási Zsolt, Váczi Dániel, Boros Tamás, NAGY BENCE 9,  ALEXANDER SEMIKOV 5, Rédai Krisztián, Bohács Sándor 3,KONCZ ANDRÁS 6, Mazák Martin, Roberto Parrondo 2, Tóth Ádám 1, Michal Holdos, Dr.CZINA JÓZSEF , Sutka Norbert, Józsa Máté 1, Fekete Dávid 1